Pál Mónika pszichológus, Veszprém

Hatékony szülő-gyerek kommunikáció

Szerző: pmoni @ 2013-01-26 14:49
Aki jó szülő szeretne lenni, az valószínűleg tisztában van vele, hogy a fizikai és lelki bántalmazás árt a gyereknek, és a szülő-gyerek kapcsolatot is megmérgezi. Mégsem könnyű eldönteni, milyen módszerrel érhetjük el, hogy a gyerek ne tegyen magában vagy másokban kárt, és nem mindig találjuk meg azokat a szavakat, amelyek segítségével hitelesen, és nem bántóan kommunikálhatunk.

Adele Faber és Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje  című könyve nemcsak a szülőknek ad könnyen követhető, jól kidolgozott ötleteket, hanem bárkinek, aki gyerekekkel foglalkozik (pl. tanároknak, edzőknek); de a párkapcsolati problémák megoldását, és az önismereti munkát is segíti.

A könyv főbb fejezetei praktikus formában foglalkoznak azzal, hogy a szülők hogyan alakíthatnak ki olyan kapcsolatot gyerekeikkel, amiben a kölcsönös tiszteletet, a valódi szeretet, az empátia dominál. Konkrét példákon, képregényeken, pontokba szedett "szabályokon", gyakorlatokon, a szülők történetein és szerepjátékokon keresztül derül ki, hogy ha szülőként elfogadjuk a gyerek érzelmeit, ha lehetővé tesszük, hogy negatív érzéseit is megélhesse (és emellett mi is nyíltan beszélhetünk saját érzelmeinkről), akkor a gyerek érző és felelősségteljes emberré válhat. Így nem kell mérgező légkörben felnőnie, és nem fogja továbbadni azt az ártalmas kommunikációs formát, amitől esetleg mi is szenvedtünk gyerekként. 

Az első fejezet ahhoz ad ötleteket, hogy gyerekeinknek hatékony segítséget tudjunk adni érzéseik feldolgozásában. Kiderül, hogy ha komolyan vesszük az érzelmeket ahelyett, hogy pl. tanácsokat osztogatnánk, vagy filozofikusan állnánk hozzá a problémához („meg kell tanulni elfogadni a dolgokat”), akkor a gyerek jól fogja érezni magát, és előbb-utóbb saját magának is képes lesz segíteni. Figyelmes hallgatással, együttérző szavakkal, az érzelmek megnevezésével nagyon sokat tehetünk, persze csak akkor, ha őszintén tudjuk mindezt a gyerek felé közvetíteni.

Ezután a szerzők arról írnak, hogyan lehet együttműködni a gyerekkel, és miért van erre szükség. Sok szülő sértegetéssel, fenyegetéssel, parancsolgatással, esetleg mártírkodással („lassan a sírba teszel”) próbálja elérni, hogy a gyereke "szót fogadjon". Ennek persze sokszor az lesz a hatása, hogy a gyerek "dacból" nem fogja megtenni azt, amit kérnek tőle, vagy csak félelmeből cselekszik. Hatékony megoldás ezzel szemben, ha minősítgetés nélkül írjuk le a problémát („Ég a villany a fürdőben”), vagy ha beszélünk saját érzéseinkről („Olyan rossz érzés nekem, amikor elkezdek valamit, de nem hagyják, hogy befejezzem.”).

A gyereket semmiképpen sem szabad büntetni, de ez nem jelenti azt, hogy nem közölhetjük vele, ha a viselkedése veszélyes, vagy bánt másokat.  Kifejezhetjük rosszallásunkat, anélkül, hogy a gyerek jellemét támadnánk („Nem tetszik, amit csinálsz. A többi vásárlót zavarja, amikor a gyerekek a sorok között rohangálnak.”), adhatunk választási lehetőséget („Választhatsz, vagy sétálsz mellettem, vagy beülsz a kocsiba.”). A bonyolultabb problémákat pedig érdemes együtt, több lépésben megoldani.

Nagyon fontos, hogy támogassuk a gyereket az önálló döntéshozásban és tevékenységben. Tiszteletben kell tartani, ha neki nehéz egy-egy feladat, és érdemes bátorítani abban, hogy több forrást (pl. a könyvtárat) is használjon a megoldáshoz. Nem jó, ha nem engedjük neki, hogy kipróbáljon dolgokat, ha mindenbe bele akarunk szólni, vagy ha úgy teszünk, mintha a gyerek ott se lenne, amikor róla van szó.

Az ötödik fejezetben a dicséretről van szó, és kiderül belőle, hogy meglepő módon nem vezet jóra, ha egy-egy szóval, vagy pozitív minősítéssel jutalmazunk valamilyen tevékenységet. Ehelyett írjuk le, amit látunk vagy érzünk, és mondjuk el, milyen nagyra értékeljük. Foglaljuk össze a dicséretreméltó viselkedést egy szóban („Már több, mint egy órája tanulod a szavakat! Ez aztán kitartás!”)

Nagyon sok problémát okozhat, ha a gyereket beskatulyázták, hiszen ez önbeteljesítő jóslat lehet. Ha már megtörtént a baj, akkor érdemes olyan lehetőségeket keresni, amikben a gyerek új oldaláról ismerheti meg saját magát, és persze fontos, hogy mi se a skatulyák szerint kezeljük őt. Így fel fogja ismerni, hogy sokkal többre képes, mint hitte.

A könyv erénye az előbb felsoroltakon kívül az, hogy kiderül belőle: ha eddig el is rontottunk sok mindent, akkor is tehetünk azért, hogy gyerekünk szeretetben nőjön fel, és ehhez csak egy új kommunikációs módszer elsajátítására van szükség.

Beküldve itt: Gyereknevelés