Pál Mónika pszichológus, Veszprém

A traumatikus gyerekkor következményei

Szerző: pmoni @ 2013-01-27 14:00
A következő szöveg egy általam nagyra becsült pszichológus, Alice Miller 12 pontjának fordítása, a gyerekkorban megtapasztalt kegyetlenségek okainak és hatásainak fejtegetése. Hasznos lehet azoknak, akik szeretnék gyerekeiket felelősségteljesen felnevelni, vagy saját traumatikus gyerekkorukat feldolgozni.

Néhány éve tudományosan bebizonyították, hogy a gyermek traumatizációjának szörnyű következményei elkerülhetetlenül visszaütnek a társadalomra. Ez a tudás minden egyes embert érint, és-ha jobban elterjed-társadalmunk alapvető változásához, mindenek előtt az erőszak vak eszkalációjától való megszabaduláshoz vezet majd. A következő pontok megpróbálnak rámutatni, miről is van szó: 

1. Minden gyermek azért jön a világra, hogy növekedjen, kibontakozzon, éljen, szeressen és szükségleteit, érzelmeit saját maga védelmére megfogalmazza. 

2. A gyereknek ahhoz, hogy kibontakozhasson, figyelemre és védelemre van szüksége olyan felnőttektől, akik komolyan veszik, szeretik, és őszintén segítik őt az eligazodásban. 

3. Ha a gyermeknek ezek a létfontosságú szükségletei nem elégülnek ki, hanem ehelyett a felnőttek igényeit követve kihasználják, verik, büntetik, megerőszakolják, manipulálják, elhanyagolják, becsapják őt, és senki sem lép közbe, akkor a gyerek integritása tartósan sérül. 

4. A sérülésre adott normális reakció a düh és a fájdalom lenne. De mivel a düh egy sérült környezetben a gyermek számára tiltott marad, és a fájdalom élménye a magányban elviselhetetlen lenne, ezeket az érzelmeket el kell nyomni, a traumára való emlékezést elfojtani, a támadókat idealizálni. Később a gyerek nem lesz tudatában annak, mit tettek vele.

5. A tulajdonképpeni okától megfosztott düh, tehetetlenség, kétségbeesés, vágy, félelem és fájdalom érzése mások (bűnözés, népirtás) vagy saját maguk ellen elkövetett pusztító tevékenységek (kábítószerfüggőség, alkoholizmus, prostitúció, pszichés betegségek, öngyilkosság) formájában jutnak kifejezésre.

6. A bosszúállás áldozatai gyakran saját gyerekeink, akiknek a bűnbakszerep jut, és akiknek az üldözése társadalmunkban még mindig teljes mértékben  elfogadott, sőt, magas elismertségnek örvend, ha ezt nevelésnek állítjuk be. Tragikus, amikor saját gyerekünket verjük azért, hogy ne érezzük, mit tettek velünk  szüleink. 

7. Azért, hogy egy bántalmazott gyerek ne váljon bűnözővé vagy pszichés beteggé, szüksége van arra, hogy életében legalább egyszer találkozzon olyan emberrel, aki egyértelműen tudja, hogy nem az a gyámoltalan gyerek őrült, akit vertek, hanem a környezete.  A társadalom tudatossága vagy tudatlansága életet menthet, vagy hozzájárulhat annak tönkretételéhez. Itt van a rokonoknak, ügyvédeknek, bíróknak, orvosoknak és gondozóknak kiemelt lehetőségük arra, hogy egyértelműen a gyerek oldalára álljanak és higgyenek neki. 

8. Eddig a társadalom a felnőtteket védte, és az áldozatokat hibáztatta. Ezt a vakságot olyan elméletek támogatták, amik még dédapáink nevelési mintájának megfelelően a gyermekben egy alattomos, gonosz ösztönök által uralt lényt láttak, aki hazug történeteket talál ki, és az ártatlan szülőket megtámadja vagy szexuálisan megkívánja. A valóságban minden gyerek hajlamos rá, hogy a szülők kegyetlensége miatt saját magát okolja, és a szülőktől, akiket minden körülmények között szeret, a felelősséget átvállalja. 

9. Csak néhány éve bizonyították be az új terápiás módszerek alkalmazásának köszönhetően, hogy a gyermekkor elfojtott traumatikus élményeit testünkben tároljuk, és hogy azok tudattalanul maradva a felnőtt ember későbbi életére hatással vannak. Továbbá elektronikus mérésekkel a még meg nem született gyerekeknél feltárták azt a tényt, amit a legtöbb felnőtt eddig nem vett komolyan, miszerint a gyerek a figyelmességet és a kegyetlenséget kezdettől fogva érzi és tanulja. 

10. Ezeknek a felismeréseknek köszönhetően minden abszurd viselkedésről feltárul eddig észrevétlen logikája, mihelyt a gyermekkorban elszenvedett traumatikus tapasztalatoknak már nem kell rejtve maradniuk.  

11. Ha érzékenyek vagyunk a gyermekkorban elszenvedett kegyetlenségekre és azok következményeire, ez ahhoz vezet majd, hogy az erőszak generációról generációra történő átadása véget ér. 

12. Azok az emberek, akiknek gyerekkorukban nem sérült az integritásuk, akik szüleiktől védelmet, megbecsülést, tisztességességet kaptak, ifjúkorukban és később is intelligensek, érzékenyek, együttérzők és nagyon fogékonyak lesznek. Örömük lesz az életben, és nem éreznek késztetést más emberek vagy maguk károsítására vagy megölésére. Saját hatalmukra azért van szükségük, hogy magukat védjék, és nem azért, hogy másokat megtámadjanak. Nem tudnak egyebet tenni, mint a gyengébbeket, tehát gyerekeiket tisztelni és óvni, mert saját maguk is ezt tapasztalták legelőször, és mert ezt a tudást (és nem a kegyetlenséget) kezdettől magukban tárolták. Ezek az emberek soha nem lesznek képesek megérteni, őseiknek mi okból kellett egy hatalmas hadiipart felépíteniük, hogy ebben a világban jól és biztonságban érezzék magukat. Mivel életük legkorábbi szakaszában  védekezés nem vált tudattalan életfeladatukká, a valódi veszélyekkel racionálisan és kreatívan tudnak megküzdeni. 

 


 

A Tizenkét pont először angol nyelven jelent meg a For your own good című könyv (Farrar, Straus, and Giroux, New York, 1984) utószavaként, aztán a Bilder einer Kindheit (Egy gyermekkor képei, Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1985) függelékébe is bekerült.  A fordításhoz és publikáláshoz a szerző engedélyét kértem.